A Sík Sándor Cserkészpark vezetői
Kovács György, 2021 –
Kovács György 1974-ben, 13 éves fiatal fiúként, egy évnyi, olaszországi menekülttáborban töltött idő után érkezett az USA-ba. Cserkészélete az említett év márciusában elkezdődött, amikor csatlakozott a 22. sz. Bessenyei György cserkészcsapathoz, amelynek most is tagja. Hamar barátokra talált, akikkel mai napig szoros kapcsolatot tart és együtt dolgozik cserkészkörökben. 1976-ban őrsvezető tábort végzett, majd több évig mint kiképző ugyanott tevékenykedett.
1978-ban végzett segédtiszti tábort, majd 2001-ben tisztképző tábort. Tovább szolgált a clevelandi csapatnál, átvette a csapatparancsnoksági szerepet, amit mai napig is ellát. Családalapítása után mindhárom gyermekét cserkésznek nevelte, és folytatta részvételét akadályversenyeken, csapat- és jubileumi táborokban. Itt nőtt szívéhez a Sík Sándor Cserkészpark.
2011-ben az ügyvezető elnök, Lendvai-Lintner Imre rákérdezett, hogy „nem-e lenne kedve beállni helyettesként, segíteni Lamperth Zoli bá igazgatót?” Viccesen, Gyuri válasza egy kérdés volt: „Ki a Zoli bá?”
Majd átgondolta, szívesen vállalta a kihívást, majd közel tíz évig dolgozott Zoli bával mint parkigazgató-helyettes a Park fejlesztésén és karbantartásán. Gyuri nagy volumenű változtatásokat kezdeményezett: a vízvezeték modernizálása, rendszeresítése mellett raktározási lehetőségeket tervezett és valósított meg. Új kórházépületet tervezett, majd felújította a régit. Az eddigi eredményei közül a legjelentősebb, az új Hontalan Sasok Háza megtervezése, felépítése és beruházása mutatott rá legjobban Gyuri elkötelezettségére, hogy tovább vigye a Park jövőjét és gondozását.
2021-ben Lamperth Zoli bá nyugdíjba vonult és Kovács Gyuri vette át a Sík Sándor Cserkészpark igazgatását.
Gyuri így nyilatkozik: „… rengeteg munka vár ránk, s mondhatom, hogy azokkal a cserkészekkel, akiket megismertem 48 évvel ezelőtt, még mindig segítenek. Ő nélkülük nehéz lenne ezt a munkát végezni!”
Lamperth Zoltán (Zoli bá), 1990 – 2021
A magyar cserkészvezetés már az első években rájött, hogy az egységes vezetőképzés a sikeres cserkészmunka egyik legfontosabb tényezője. Ugyanakkor a jó vezetőképzéshez megfelelően kiválasztott és felszerelt táborhelyre volt szükség. Elődeink a húszas években létesítették Buda hegyei között az azóta legendás hírűvé vált Hárshegyi Cserkészparkot, kidolgozták az egyetemes magyar cserkészvezetés módszereit, amelyeket még ma is világszerte ismernek cserkészkörökben.
1945 után a menekülttáborokban újjáalakult magyar cserkészet rögtön újraindította a vezetőképzést. Az ötvenes években a nagyméretű kivándorlás négy kontinensre szórta szét a magyar cserkészeket. E szétszórtságban a magyar cserkészmunkát pontosan az egységes vezetőképzés biztosította.
Tíz év keresés után a KMCSSZ a New York állambeli Fillmore mellett megfelelő területet talált a vezetőképzésünk számára. 1963-ban négy előrelátó cserkészvezető, Bodnár Gábor, dr. Gerencsér István és Kővári Lajos piarista atyák, valamint dr. Némethy György személyes anyagi áldozatvállalással megvették a területet, megalapítva a Sík Sándor Cserkészparkot a magyar ifjúság számára.
Ők négyen, akik ezt a területet 1963-ban megvásárolták, a magyar cserkészet egészének további történelmét meghatározó lépést tettek. Megalapították központi vezetőképzésünk otthonát és észak-amerikai csapatainknak számára számtalan portya, akadályverseny és cserkészélmény színhelyét.
Kimagasló cselekedet volt.
1964 májusában a Park már nagyméretű akadályverseny színhelye volt. Közel 6 évtizednyi kemény munka és befektetés, épületek, műszaki létesítmények kellettek ahhoz, hogy a Park mai sokféle programra (vezetőképző táborokra, akadályversenyekre, magyar iskolatáborokra, konferenciákra, nyári és téli csapattáborokra, regös hétvégékre) alkalmassá váljon. Mintegy 60 év alatt több ezer cserkészvezető kapott kiképzést a Sík Sándor Cserkészparkban. Reméljük, még sok évig ad otthont a Park a jövő vezetőinek, és kérjük Isten áldását minden cserkészre, aki valaha itt járt vagy járni fog.
Lamperth Zoli bá (Park tiszteletbeli igazgatója) így nyilatkozott:
Legelőször az 1970-es évek elején jártam a Fillmore-i Sík Sándor Cserkészparkban, amikor egy májusi akadályversenyre vittem a hamiltoni cserkészeket. Gárdonyi Láthatatlan ember című regénye elevenedett meg előttünk a főtéren. Hunok, magyarok, Attila és népe varázsolódottak elő a jelmezes cserkészekből. Lélekbe markoló látvány volt számomra. Az esti tábortűz meghitt testvéri hangulata, a vasárnapi mise a fenyőkatedrálisban örökre az emlékezetembe vésődtek. Ettől kezdve hűséges barátja és elkötelezett támogatója lettem a Sík Sándor Cserkészparknak. New York államban, Fillmore falu közelében a dimbes-dombos vidék egyik fennsíkján található ez a 117 holdon elterülő táborhely. Itt találkoznak évente többször a külföldi magyar cserkészek, s egyre gyakrabban örvendhetünk itt magyarországi cserkésztestvéreinknek is.
A parkot utak, táborhelyek, közszolgáltatás és épületek tarkítják. Amit eddig építettünk, sok-sok ember anyagi áldozatának, elsősorban kétkezi munkájának köszönhető. Az alapítók és építők közül már sokan nincsenek közöttünk, de példájukat követve igyekeztünk ezt a tábort egyre szebbé és kényelmesebbé varázsolni. A fenti nagyobb munkálatokon kívül a tábor rendben tartása, a táborokra való előkészítése, majd az elrakodás, a táborok üzemeltetése rengeteg időt és munkát igényel. A „szorgalmas hangya” őrs (Pusztai Laci bá és Erzsike, Somogyi Vince bá és Klárika, Tamoga Pista bá és Éva, Lukács Tibor és Clare, Zoli bá és Cilike) tavasztól őszig több hétvéget töltöttek Fillmore-ban, mint az otthonukban. Végezték azokat a kisebb-nagyobb munkákat, melyek lényegesek a táborok zavartalan működéséhez.
Munka van sok. Segítő kéz egyre kevesebb és gyengébb… Bízom abban, hogy mint eddig is, a jövőben is lesznek olyan cserkészek és szülők, akik ebbe a munkába fiatalos erővel bekapcsolódnak. A májusi akadályverseny, a júliusi nyári iskola, az augusztusi vk. tábor és az októberi regös-hétvége népszerűsége azt bizonyítja, hogy érdemes tervezni, dolgozni, építeni a jövő cserkésznemzedékének érdekében.
Az 1990-es Jubileumi tábor Velemjáró füzetéből Bodnár Gábor szavait idézem:
“Mutassátok meg a világnak, de főként a kishitű magyaroknak, hogy ahol cserkészek és öregcserkészek, fiatalok és szülők összefognak, az ISTEN, HAZA és EMBERTÁRS szolgálata mindenkor eredményes.”
Ez a Sík Sándor Cserkészparkban világosan tapasztalható.
Jámbor Lajos (Lajos bá), 1981 – 1990
Mint fiatal premontrei diák kezdte meg tanulmányait, ahol Hellebrandt Domokos tanár úr magyarórái és cserkész foglalkozásai alapozták meg benne cserkészet iránti szilárd céltudatot. Mint őrsvezető alig 16 évesen, a korhatár előtt segédtiszt lett, és részt vett a ’33-as Gödöllői Jamboree-n. Mint oly’ sok magyar, a háborút követő több éves lágereskedés után vándorolt ki Kanadába. A cserkészet iránti szeretete ösztönözte, elvállalta a 20-as Árpád Vezér cserkészcsapat vezetését, amit 20 esztendeig teljes odaadással végzett. Körzeti, majd kerületi parancsnok lett, a cserkészet szolgálatában példás vezetésével erősítette meg a Szövetség ötödik Kerületét.
A hetvenes évek végén vállalta el élete legnagyobb, és mondhatjuk, legkedvesebb feladatát, a fillmore-i cserkészpark gondozását. Kővári Lajos (Ubul bá), a nagy építő nyomdokaiba lépett. Az első tábori kórház, a fiú és lány őrsvezetők házai, az ebédlő és a konyha mind az ő vezetése alatt épült. Gondnokot szerződtetett és rendbe hozta a cserkészpark közigazgatását.
Élete, munkássága világítótorony minden cserkész, de főként minden cserkészvezető számára. Türelme, melegszívűsége, a mindig a jót kereső egyénisége, jókedve és gyakorlati cserkésztudása emlékezetes marad cserkészetünkben.
Bodnár Gábor egykori ügyvezető elnök így nyilatkozott: Lajos bát példázzátok! Ő a közösségért élt. Egyéni érdekeivel nem törődve mindig kész volt az önzetlen szolgálatra.
Kővári Lajos atya (Ubul bá), 1964 – 1981
Cserkészélete Felvidéken, Felsőborsodban indult, ahol a regölést kutatta. Komolyan és meggyőződéssel tette ezt. Fiatal cserkészvezetőként, 16 évesen a magyarországi volt Hárshegyi Cserkészparkban elvégezte a híres HÖK-tábort. Ettől kezdve több cserkész jellegű munkában vett részt, főként Erdélyben és Felvidéken. A háború Németországba sodorta, de sikertelen építészeti kezdeményezése után kolostorba vonult. Itt érte utol Dr. Gerencsér István piarista pap hívószava, hogy a magyar híveket szolgálja. A lágerekben megindult cserkészetben mindaddig részt vett, amíg elöljárói döntésére tanulmányait folytatnia kellett.
1951-ben őt is tengerentúlra, Amerikába sodorta az élet szele. A buffaloi szemináriumban fejezte be teológiai tanulmányait, 1954-ben pappá szentelték. Építészeti tudását itt sikeresen kezdte kiteljesíteni, egyben matematikát és geometriát tanított a Calasanctius iskolában. Tanári munkája során aktívan kereste az új Hárshegy lehetőségét. 1963-ban talált ehhez megfelelő helyet, ami ma a Sík Sándor Cserkészpark. Az akkori 106 holdas területen egymás után építette fel a segédtiszti épületet, a kiscserkészházat, a hatszögű alaprajzú (Pentagon) épületet és sok minden mást. Parkigazgatóként Ubul bá mindenes volt. Szívén viselte a cserkészpark fejlődését 1981-ig.
Önfeláldozó életet élt, az Isten, Haza és Embertársak szolgálatában.